2014. december 27., szombat

Joe Hill - Szarvak | Értékelés #10



Fülszöveg: Ignatius Perrish egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy irtózatosan fáj a feje… és a tükörbe nézve azt látja, hogy szarvak nőttek a halántékán.
Ig először azt hiszi, hallucinál, a gyász és a harag elvette az eszét. Hiszen az utóbbi egy évet a maga privát purgatóriumában töltötte: egy esztendővel ezelőtt erőszakolták és gyilkolták meg brutális módon, felfoghatatlanul a szerelmét, Merrin Williamset. A teljes idegösszeomlás is szinte természetes lenne nála. Csakhogy ezek a szarvak valódiak…
Azelőtt Ig a boldogok gondtalan életét élte: gazdag szülők gyermekeként, tévésztár báty öccseként megvolt mindene, pénz, biztonság, megbecsülés. Megvolt mindene, sőt annál több is – Merrin szerelme, akivel együtt osztoztak romantikán, diákkori felelőtlenségeken, egy csakis kettejüknek kijutó, varázsos kalandon.
Merrin halálával mindez oda lett. Noha Ig volt az egyetlen gyanúsított, bíróság elé sohasem került, de fel sem mentette soha a kisváros, Gideon közvéleménye: persze hogy azért úszta meg, mert befolyásos szülei vannak! Mintha mindenki elhagyta volna Iget, még az Isten is. Talán csak egyvalaki nem: a benne lakozó ördög…
És most, ezekkel a szarvakkal, Ig rettenetes erőre tesz szert – olyan tehetségre, amellyel végre kinyomozhatja, ki ölte meg Merrint, ki tette tönkre az életét. És bosszút állhat. A templomba járás, az ima nem segített. Jöjjön hát a Sátán!
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Fordította: Uram Tamás
Oldalszám: 504 oldal


Véleményem:
Ig felébred és a fejéből egy pár szarv nőtt ki. Nem mindenre emlékszik az előző estéből, így arra sem, hogy hogyan szerezte a szarvakat. A szarv mellékhatása, hogy mindenki elmondja Ignek a titkos és mocskos vágyaikat. A szarv 'varázsereje' Ig családjára is hatással van, így a férfi megtudja, hogy anyja, apja és nagymamája úgy gondolják, hogy Ig ölte meg Merrint. Ig bátyja, Terry hisz testvérének, sőt még egy fontos információt is elárul öccsének Merrin halálával kapcsolatban. Annak ellenére, hogy Ig Glennával él együtt, még mindig nem tudta elfelejteni Merrint, a férfi egy év után is gyászol.
Joe Hill
Lee Tourneau, Ig és Merrin gyerekkori barátja. A probléma csak az, hogy Lee is vonzódott Merrinhez és nem a mesebeli, szirupos szerelem költözött Lee szívébe és elméjébe, hanem a szexuális vágy, így a férfi beteges módon meg akarta szerezni magának a lányt.
A történet öt egységre van felosztva.
Az elsőben megismerjük az alap helyzetet.
A másodikban megismerkedünk Ig gyerekkorában történt fontos eseményekkel (például : hogyan lettek Leevel barátok, hogyan ismerkedett meg Merrin Williamsel, Lee balesete).
A harmadik egységben Ig visszaemlékszik arra az estére, amikor utoljára látta Merrint. E mellett ismét a jelen eseményiről szól, a történet halad előre.
A negyedik egységben Lee múlt béli tetteiről informálódunk (pl: Lee anyjának halála).
Az ötödik egységben újra a jelenben vagyunk, Ig bosszút áll Merrin gyilkosán.

Daniel Radcliffe, mint
Ignatius Perrish


Szerintem jó volt ez a könyv. Még nem olvastam Stephen King-től, így nem estem  abba a csapdába, hogy esetleg fia, Joe Hill írásmódját az apjáéhoz hasonlítsam.
Számomra furcsa volt, hogy annak ellenére, hogy már gyerekkorában is megmutatkozott Lee elmezavara, senki nem vette ezt észre, még a szülei sem. Bár ők amennyire foglalkoztak a fiúval...
Nem sajnáltam, hogy végül milyen sorsa jutott a férfi, hiszen többszörös gyilkos volt.
Igben nem volt semmi gonosz, így sajnáltam hogy egyre jobban azt gondolta magáról, hogy ő az ördög.
Számomra az is furcsa volt, hogy Terry lelkiismerete egész nyugodt volt egy éven keresztül, annak ellenére, hogy ha magánál lett volna, megmenthette volna öccse barátnőjét.
Nagyon sajnáltam Glennát, amiért ennyire önértékelési problémái voltak...

" Aztán az agya kéretlen képet vetített elébe, a nagyanyjáról, ahogy leszáguld a ház melletti füves domboldalon. Vajon mije tört el, amikor végül a kerítésnek csapódott? Ig remélte , hogy a nyaka. Vera azt mondta, ahányszor látja, legszívesebben meghalna, és Ig az vallotta, ahol tud, segít. " 
Juno Temple, mint
Merrin Williams

Kedvenc szereplő: Ignatius Perrish, Merrin Williams
Nem kedvelt szereplők: Lee Tourneau, Eric Hannity
Kedvenc jelenet: A következő mondatokon nagyot nevettem. Azoknak, akik nem olvasták még a könyvet, remélem nem számít spoilernek.
Borító: 4/5
Pontozás: 3/5

Ezt a könyvet Tekla blogjának szülinapi nyereményjátékán nyertem, amit még egyszer köszönök. Nagyon hálás vagyok, hogy ez így alakult, mert addig a pillanatig nem is tudtam, hogy létezik ilyen könyv, így lehet hogy hónapokig, esetleg évekig nem is került volna a kezembe ez a könyv, ami nagy hiba lett volna.

A könyvből készült film is, Daniel Radcliffe  és Juno Temple főszereplésével, amit ősszel mutattak be Amerikában. Nem szeretnék senkit sürgetni, de jó lenne ha hamarosan Magyarországon is vetítenék a mozikban, mert nagyon kíváncsi vagyok rá. :D
Természetesen a film megnézése előtt olvassátok el a könyvet, mert úgy az igazi.








Ebben a hónapban, pontosabban december 5-én megjelent magyarul Joe Hill NOS4A2 c. könyve. Ez a könyv is érdekesnek ígérkezik, moly.hu -n már fel is raktam a 2015-ös polcomra, nagyon várom, hogy elolvassam. Ha gondoljátok keressetek rá és ha tetszik olvassátok el ezt a könyvet is. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése